A legénység

Kontra Ágnes

2002 óta kísérem és támogatom a Kláris Kft. munkáját. Legfontosabb feladatom a cég stratégiai döntéseiben való tanácsadás. A Kláris arculatának kialakításában munkatársként 2014 óta veszek részt.

Festőművész diplomámat a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2002-ben szereztem és ugyanitt a művészettörténet szakos tanári diplomát is. Müncheni tanulmányévem és professzoraim is jelentős szerepet játszottak szemléletem alakulásában. Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.  Művészi munkámban a szinek által megjelenített térrel, az állandóság - átalakulás témájával foglalkozom, az absztrakció és a redukció eszközeivel. Honlapomon aktuális kiállításaimról is tájékozódhat: www.kontraagnes.hu

Művészeti tanulmányaimmal párhuzamosan pszicholerápiát tanultam itthon és külföldön. 2018 óta tagja vagyok az ICF – International Coach Federation nemzetközi és magyar tagozatának és ACC akkreditációval rendelkezem valamint mediátor végzettségem van. Terapeutaként a humanisztikus pszichológia, Carl Rogers, Thomas Gordon, Eric Berne által kidolgozott gondolatok mentén dolgozom. Klienseim elsősorban az önismeret, és kapcsolatkezelés különböző témáival keresnek meg. Coachként a személyes hatékonyság fejlesztése, életvezetés, vezetőfejlesztés, érzelmi intelligencia témaköreivel foglalkozom.

2005 óta a WWF és a Greenpeace aktív támogatója vagyok.

Három kisfiam van. Velük és férjemmel jelenleg Budapesten élünk.

 

Lendvay Miklós

Mérnöki diplomámat Németországban, a Drezdai Műszaki Egyetem információtechnika szakán szereztem, 1990-ben. Ebben az évben egyesült a két Németország. Informatikusként nagy vállalati és pénzügyi / banki rendszereket terveztem és azok megvalósításában vettem részt, elsősorban irányítva a projekteket. Több országban sokféle nemzetből származó kollegával valósítottuk meg a megrendelők elképzeléseit. Projektjeink voltak  többek között Svájcban, Angliában, Hollandiában, Ausztriában, Portugáliában, Olaszországban, Bulgáriában, Szlovákiában.

Az automatizálás és az energiatudatos gondolkodás egy olyan irány volt mérnöki képzésem alatt, amelyet aztán épületek tervezésénél és kivitelezésénél hasznosíthattam. Vezettem többek között egy passzívházjellegű tetőtérbeépítést Budapest belvárosában, illetve egy irodahajó átalakítását ökohajóvá, hasznosítva azokat az elméleti elképzeléseket, amelyek  már évek óta foglalkoztattak.

Külföldön ismerkedtem meg Rudolf Steiner antropozófiájával, a szellemtudománnyal – az ember lelki és szellemi életének tudományos kutathatóságával és annak eredményeivel. A Waldorf pedagógia elmélete és gyakorlati megvalósulása egyaránt lenyűgözött. Emiatt ebben a témakörben kutattam a mozgást (Bothmer gimnasztika), a terápiákat (Pressel-masszázs, Belső Hang) és a megismerési utakat (meditáció). Informatikát oktattam Waldorf iskolában, tantervet írtam. Könyvkiadót alapítottam Kláris Kiadó néven, és ezekben a témakörökben könyveket adtam ki és filmeket készítettem. A Genius Kiadó vezetőjeként Rudolf Steiner könyveinek kiadása és terjesztése volt a vállalásom. A két kiadónál vezetésem alatt több mint 30 könyvet adtunk ki. Közel 5 évig szerkesztettem az Antropozófia című folyóiratot.

Szeretek utazni. Ázsia egyik visszatérő célpont az életemben. Rendszeresen futok. Szeretek játszani, sportolni (squash, tennis stb). Nézőként a színház és a film fontos része az életemnek.
Feleségem Kontra Ágnes festőművész. Dávid fiam zenei és promóciós filmek készítésével foglalkozik Németországban. Anna lányom végzett gyógypedagógus. Bálint Dániel és Kristóf Gábriel 2020-ban, Simon Mikáél 2022-ben látta meg a napvilágot.

 

Papp Mónika

Gimnáziumi érettségimet a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban szereztem, épp a "rendszerváltás" idején, 1989-ben. Nekünk, negyedikes, végzős gimnazistáknak az 1956 utáni részeket abban az évben már nem tanították meg, sőt, el is kellett távolítanunk a tankönyvből az erről szóló részeket (értsd: ki kellett tépni az oldalakat).

Most, 52 évesen visszatekintve az életre, látom csak meg, milyen nagyon jellemző ez azóta is, s nem csak Magyarországra, de az egész világra: “valóságok”, “ igazságok”, szemléletek váltják egymást sűrű egymásutánban vagy léteznek párhuzamosan - alaposan próbára téve az egyes ember szellemét és lelkét. Már amelyik szemlélet szerint az ember rendelkezik ezekkel…

Tinédzser koromtól, fejemben az ateista iskolai oktatás eredményeivel rögös, de szép és hosszú út vezetett az akkoriban népszerű ezoterikus írók lila ködös regényein és útmutatásain túljutva Szepes Mária,  Vekerdy Tamás és Bistey Zsuzsa írásain át  Rudolf Steinerig. Ekkor azonban tudtam, hogy “hazaérkeztem”.

Két gyermekem Waldorf-iskolába járt - ennek kapcsán nagyon erősen megéreztem, milyen nehéz is az: “valódi embernek” lenni.

A Kláris fedélzetén is ezzel próbálkozom. :)

Munkám, hogy a hajó és a könyvkiadó mindennapos és szerteágazó, kisebb-nagyobb feladatait, ügyeit intézem - a  könyvek létrehozásában való segítés és azok terjesztése pedig a legnagyobb örömöm.