Staff

Kontra Ágnes

2002 óta kísérem és támogatom a Kláris Kft. munkáját. Legfontosabb feladatom a cég stratégiai döntéseiben való tanácsadás. A Kláris arculatának kialakításában munkatársként 2014 óta veszek részt.

Festőművész diplomámat a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2002-ben szereztem és ugyanitt a művészettörténet szakos tanári diplomát is. Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Az utóbbi másfél évtizedben több egyéni és csoportos kiállításon vettem rész külföldön és hazánkban egyaránt. Művészi munkámban a szinek által megjeleníthető térrel foglalkozom az absztrakció és a minimalizmus eszközeivel. Honlapomon aktuális kiállításaimról is tájékozódhat: www.kontraagnes.hu

2000-2008-ig a művészeti tanulmányaimmal párhuzamosan pszichológiát, mozgásterápiát, művészetterápiát tanultam itthon és külföldön. 2018 óta tagja vagyok az ICF – International Coach Federation nemzetközi és magyar tagozatának és ACC akkreditációval rendelkezem.

Jelenleg is mindkét hivatásomat folytatom  A mindennapi műtermi munkával párhuzamosan önismereti tanfolyamokat, tréningeket tartok felnőtteknek.

Terapeutaként a humanisztikus pszichológia, Carl Rogers, Thomas Gordon, Eric Berne által kidolgozott gondolatok mentén dolgozom. Elsősorban klienseim az önismeret, és kapcsolatkezelés témáival keresnek meg. Coachként a személyes hatékonyság fejlesztése, életvezetés, vezetőfejlesztés, érzelmi intelligencia témaköreivel foglalkozom.

Munkámból és érdeklődésemből adódóan gyakran utazom. 2005 óta a WWF és a Greenpeace aktív támogatója vagyok.

 

Lendvay Miklós

Mérnöki diplomámat Németországban, a Drezdai Műszaki Egyetem információtechnika szakán szereztem, 1990-ben. Ebben az évben egyesült a két Németország. Informatikusként nagy vállalati és pénzügyi / banki rendszereket terveztem és azok megvalósításában vettem részt, elsősorban irányítva a projekteket. Több országban sokféle nemzetből származó kollegával valósítottuk meg a megrendelők elképzeléseit. Projektjeink voltak  többek között Svájcban, Angliában, Hollandiában, Ausztriában, Portugáliában, Olaszországban, Bulgáriában, Szlovákiában.

Az automatizálás és az energiatudatos gondolkodás egy olyan irány volt mérnöki képzésem alatt, amelyet aztán épületek tervezésénél és kivitelezésénél hasznosíthattam. Vezettem többek között egy passzívházjellegű tetőtérbeépítést Budapest belvárosában, illetve egy irodahajó átalakítását ökohajóvá, hasznosítva azokat az elméleti elképzeléseket, amelyek  már évek óta foglalkoztattak.

Külföldön ismerkedtem meg Rudolf Steiner antropozófiájával, a szellemtudománnyal – az ember lelki és szellemi életének tudományos kutathatóságával és annak eredményeivel. A Waldorf pedagógia elmélete és gyakorlati megvalósulása egyaránt lenyűgözött. Emiatt ebben a témakörben kutattam a mozgást (Bothmer gimnasztika), a terápiákat (Pressel-masszázs, Belső Hang) és a megismerési utakat (meditáció). Informatikát oktattam Waldorf iskolában, tantervet írtam. Könyvkiadót alapítottam Kláris Kiadó néven, és ezekben a témakörökben könyveket adtam ki és filmeket készítettem. A Genius Kiadó vezetőjeként Rudolf Steiner könyveinek kiadása és terjesztése volt a vállalásom. A két kiadónál vezetésem alatt több mint 30 könyvet adtunk ki. Közel 5 évig szerkesztettem az Antropozófia című folyóiratot.

Szeretek utazni. Ázsia egyik visszatérő célpont az életemben. Rendszeresen futok. Szeretek játszani, sportolni (squash, tennis stb). Nézőként a színház és a film fontos része az életemnek.
Társam Kontra Ágnes festőművész. Dávid fiam zenei filmek készítésével foglalkozik Németországban. Anna lányom a gyógypedagógia Főiskola hallgatója Budapesten.

 

Ádám Katalin

Earlier I worked in marketing, communication and editing books, so the tasks of the books are near to me. I spend my spare time with creative programs, reading, and visiting exhibitions, concerts.

My dogs are very important for me, we often go for long excurtions.

 

© 2018 Kláris Irodahajó